Kötelező 2024, lakás, casco, utas, Biztosítás Miskolc


A tartalomhoz

Utasbiztosítás Miskolc, megtörtént eset Csehországban

UTASBIZTOSÍTÁSOK

Autó baleset Csehországban

Egy másik autóval ütköztek, autójuk totálkáros lett, ügyfelünket pedig a helyszínről mentőhelikopter szállította a prágai kórházba…
Sérülései súlyosak: medence- és bordatörése van. Az intenzív osztályon kezelik, lélegeztetni kellett, de már magához tért. Egyelőre kevés orvosi információ áll rendelkezésre, ugyanis a kórházban szinte csak csehül beszélnek, ezért a prágai asszisztencia-szolgálat munkatársainak közreműködésére is szükség van. Orvosunk szerint a sérülések jellege miatt a beteg valószínűleg sürgős műtétet igényel, mivel a mozgatása során súlyos belső vérzés indulhatna meg. Döntés azonban csak a pontos információk ismeretében születhet. Mindenképpen indokolt a konzervatív kezelés és a megfigyelés a szívzúzódás és a medencetörés miatt.

Közben a cseh orvosok tájékoztatást kérnek arról, milyen távolságra van a magyar kórház, melyik a legközelebbi repülőtér, ezek ismeretében talán a következő nap dönteni tudnak a hazaszállításról. Az asszisztencia folyamatosan kapcsolatban van a hozzátartozókkal, akiket megnyugtatunk, hogy csak akkor kezdjük el a sérült szállítását, ha az állapota lehetővé teszi azt, vagyis rendeződik a keringése, normalizálódnak a laborértékei, stabilizálódik a törés és vérvesztés tünete nem áll fenn.

Mivel szerencsésen alakulnak a következő napok, és a sérült állapota stabilizálódik, a külföldi orvosokkal folyamatosan konzultálva megkezdjük a hazaszállítás szervezését. Orvosi kíséret természetesen mindenképpen indokolt, a szakemberek légi hazahozatalt javasolnak vákuumágyban, rögzítve, de még nem dőlt el, hogy helikopter vagy repülőgép mellett döntenek-e. A legközelebbi nagy gépeket fogadó reptér Prága, a közeli, helyi reptérről csak többszöri átszállással lehetne megoldani az utat. Ez, tekintettel a fentiekre (minden mozgatás ártalmas), nem jó megoldás.

Végül körültekintő mérlegelés után a mentőrepülős szállítás tűnik a legjobb megoldásnak. Az asszisztencia munkatársai gőzerőkkel szervezik az utat, felveszik a kapcsolatot a magyarországi befogadó kórházzal, tájékoztatják a hozzátartozókat. Ügyfelünk egyik lánya, aki kint tartózkodik édesanyja mellett, vele együtt utazik majd.
A következő napon a mentőrepülő meg is érkezik Prágába, a sérültet helikopter viszi a reptérre, és egy hét kórházi tartózkodás után ügyfelünk lányával együtt haza indul Magyarországra. Az úton semmi probléma nem adódik, és Budapesten a reptérről a kórházba szállítás is gond nélkül zajlik.


Költségek:
kórházi kezelés: 192174,07 CZK
helikopteres szállítás: 3225 CZK
mentő: 103 EUR
taxiköltség: 880 CZK
mentőrepülős szállítás: 6500 EUR
magyarországi mentő: 20.000 Ft


összesen:4.131.175

Forrás: utasbiztositas.hu

Utasbiztosítás kötés irodánkban Miskolcon

Válasszon minket !
Keressen fel most irodánkban!
Nálunk 10%-ot spórolhat!


3530 Miskolc, Arany János utca 25. Fsz.3.
(a Centrum áruház mellett a Bokik Pannon épületében)

HÍVJON MOST!

46-505-288 hétköznap 9-16-ig - 8.30-17-ig 30-219-9115


FŐOLDAL | KÖTELEZÖ BIZTOSÍTÁS BIZTOSÍTÓ VÁLTÁS | KÖTELEZÖ BIZTOSÍTÁS | LAKÁSBIZTOSÍTÁS | UTASBIZTOSÍTÁSOK | GÉPJÁRMŰ ÁTÍRÁS | EREDETISÉGVIZSGÁLAT | BIZTOSÍTÁSOK | ÜGYFÉLSZOLGÁLAT | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe